Rátaláltam nemrégiben egy olyan oldalra, ami maximálisan visszahozta a gyerekkorom minden szeretett dolgát, hiszen avon termékeket lehet innen rendelni, ráadásul nem csak széles körben, hanem nagyon jó áron is, és hát mi mással tanult volna annak idején meg az ember sminkelni, mint az édesanyja holmijával, ami nálunk például csak avon termékekből állt, illetve van egy olyan lehetőség az oldalon, hogy az ember meglepje magát egy zsákbamacska rendeléssel, és én emlékszem, hogy gyerekkoromban egyszerűen imádtam a vásárok és rendezvények zsákbamacskáit. Rendszeresen vett nekem nagypapám, és azt kell mondjam, hogy általában mindig nagy sikerem volt, hiszen szerencsés lévén mindig nagyon jó játékokat és sokkal nagyobb értéket rejtett a zsák, mint amit ki kellett érte fizetnünk. Elmondható volt, hogy nem sok gyerek járt ilyen szerencsével, és ezt a nagypapám mindig igen meg is jegyezte. Nagyon szép idők voltak ezek az évek, és amikor megláttam ezt a zsákbamacska lehetőséget úgy gondoltam, hogy nem lehet véletlen.
Rendeltem egyet, és kíváncsian várom, hogy vajon folytatódik-e a régi gyerekkori sikerszéria. Vajon mit rejt majd a zsák ez esetben a rendelt termékek mellé? Mert persze a legkedvencebb parfümöm és az alapozóm csak innen rendelem, ezek mellé került most a kosárba ez a kis meglepetés is a magam részére. Már nagyon várom, nemsokára meg is érkezik, hiszen innen tényleg mindig nagyon gyorsan kiszállítják a rendelt dolgokat. Én nem vagyok egy nagy híve az internetes rendeléseknek, de minden nőnek azt javaslom, hogy keresse fel ezt az oldalt, mert biztos vagyok benne, hogy van rengeteg dolog, amit a felszabaduló idejében tud tenni a vásárlás segítségével. Ki sem kell lépni ugyanis otthonról, így pedig rengeteg időt és energiát meg tud az ember spórolni. Én biztos, hogy még nagyon sokáig csak innen fogom rendelni ezeket a termékeket és nem vagyok hajlandó boltba vagy üzletbe menni, és ráadásul sokkal magasabb áron vásárolni.