Az ember egy idő után rájön, hogy az egészség bizony a táplálkozással kezdődik, és bár lehetne ez egy elcsépelt klisé mondat, de nálunk amióta a saját termesztésű zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztjuk, semmilyen betegség nem fordult elő, amiben sajnos az előtt igencsak jeleskedett a család, vagyis azt mondhatom, hogy amióta magunknak termelünk szinte mindent családi szinten szűntek meg az allergiák és egyéb nyavalyák, amik azelőtt bizony nagy mértékben érintették a családot. Persze most már egyre nehezebben bírjuk a férjemmel, a gyerekek pedig egyre többször fordul elő hogy nem érnek rá segíteni, hiszen az egyik kettő, a másik pedig három unokával ajándékozott meg minket, és mindkettő jól alakuló karriert visz végig, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk összerakni egy megtakarítást, és abból veszünk egy gépet, ami segít minket a talajmunkálásban, ami a lehető legtöbb időt és energiát viszi el a feladatok során.
Egy altalajlazító hihetetlen nagy segítség a nagy terület megművelésében, és még ráadásul a környéken mások is hasznát vennék, vagyis bérbe is tudnánk adni, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy szükségünk van egyre. Persze keresgéltünk sokat, és az umwlet munkatársainál találtunk a legnagyobb segítségre és a legtöbb támogatásra, nem csak a választást, hanem bizony a beszerzést illetően is. Most pedig, hogy már használtuk, és ebben az évben a termelésbe már nagymértékben be tudtuk vonni ezt a kis eszközt azt mondhatom, hogy hihetetlen sok időt és energiát tudtunk megspórolni vele, így pedig egy kis üvegházat is tudok létesíteni és gondozni, ami azt jelenti, hogy még szélesebb körben lesz majd megoldva a családi termelés a zöldségek tekintetében mindenképpen. Én azt gondolom, hogy életünk egyik legjobb befektetése volt ez a kis szerkezet, és életünk egyik legjobb döntése volt, hogy az Umwelt csapatát választottuk segítségül. Csak ajánlani tudom őket bárki számára, aki mezőgazdasági gépek, kisgépek tekintetében szeretne segítséget kérni. Nagyon lelkiismeretes és segítőkész csapatra, és annak profi segítségére számíthat bárki aki hozzájuk fordul.