Az ember élete folyamatos rohanásból áll a mai világban. Sosem felejtem azokat az időket, amikor még szinte mindenre volt időm, de már akkor is azt hittem, hogy jó lenne, ha egy nap 36 órából állna. Ha tudtam volna a főiskola ideje alatt, hogy mi vár rám felnőttként, ha már dolgoznom kell, és még inkább, ha már gyerekem lesz és egyéb kötelességeim, akkor bizony megbecsültem volna minden egyes szabadidős percet, és biztosan nem gondolkodtam volna azon az albérletben egyedül töltött órák alatt, hogy mennyire nagy problémában vagyok, vagy egyedül. Most fognék egy könyvet és vennék egy forró fürdőt azzal együtt, relaxálnék vagy épp csak néznék egy jó filmet.
Manapság ugyanis arra se nagyon marad időm, hogy ami tényleg nagyon szükségeltetik mondjuk megrendeljem a netről. Én például sokat futok. Hála a jó égnek, azt most is lehet, viszont elszakadt a szíjam és kellene rendelnem egyet, de még azt sem tudtam, hogy merre keresgéljek. Nekem csak a márka oldalak vannak meg, azok pedig nem igazán az egyedi és szép, különleges szíjakról íresek.
A legutóbbi edzésen már annyira mérges voltam, hogy hangosan morgolódtam magamban, hogy még mindig nem vettem új szíjat, és így nem is tudom használni az órámat, mert bele akad mindenbe és hihetetlen veszélyes és egyébként idegesítő is. Az egyik edzőtársam pedig este, amikor már gondolta, hogy épp nyugalmi helyzet környékén vagyok, átküldött egy oldalt, ahol rengeteg gyönyörű apple watch 5 szíj volt, és mind rendelhető. Mondanom sem kell mennyire megörültem neki. Rendeltem is egyet, ami nagyon gyorsan meg is érkezett, és mindamellett, hogy gyönyörű, még hihetetlen jó anyagból is van. Imádom. A következő futáson már jön velem, és egy tábla csokival meg is fogom köszönni az ajánlást a futótársamnak, mert nélküle még mindig csak a bosszankodás maradna és a feledékenység.